Munkatársunk: Pataki Antal

Pataki Antal

Úgy gondolom, hogy az akvarisztikához való kapcsolatomról már elegendőt írtam a „DÁNIÓ története” című írásban, ezért most magamról adnék közre néhány információt.

1961. november 18-án születtem Tatabányán, és az óta is itt lakom.

Ideiglenes feleségemre a most 29 éves Anti fiam emlékeztet, aki eddig már 3 unokával lepett meg, ők Krisztike, Norbika és a legkisebb Vanessza, akinek más az anyukája.

Végleges(nek gondolt) feleségemmel, Emőkével 23 éve élünk kiegyensúlyozott házasságban. Két gyermekünk van, Dani és Betti, akik még tanulnak.

Úgy 8-10 éve kezdett el érdekelni a környezetünk „belső világa”, vagyis, hogy mi az, ami körülöttünk van, mi az oka, mi a célja, hogyan működik és miért úgy. Elkezdtem keresni az IGAZSÁG-ot és közben egyre inkább felismertem az ember által rögzített dogmákat. Ennek hatására gyorsan tágult a világképem, és ennek következményeként én magam is drasztikusan megváltoztam.

2011. októbere óta több előadást is tartottam az országban, ezek közül néhány a youtube-on is megtekinthető: www.youtube.com/watch?v=sgnW0dm7u8Q (ez első rész), www.youtube.com/watch?v=3kH5g21GX1o (ez a második rész), illetve ez egy újabb: https://szervestarsadalom.info/videotar/jovonk__a_szerves_tarsadalom-50 . Először az egyik mesterem munkásságát adtam tovább, majd a bennem kialakult világképet én magam fogalmaztam meg, és egy ideje ezt adom tovább annak, aki kíváncsi rá.
Rendszeres írok a „Regélő” című időszakos kiadványban és az egyik alapítója vagyok a www.szervestarsadalom.info honlapnak.

Szeretek olvasni, jól gyorsuló autót vezetni, éjszaka sétálni a sötét erdőben, táncolni, kertészkedni (de mindezt nem egyszerre). Nagyon szeretek finomakat enni. 2006. óta vegetáriánus vagyok, nagyon sok nyers gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok, csakúgy, mint a feleségem, Emőke. Amúgy különben okleveles agrármérnök a végzettségem.

Pataki Antal
Anti fiam az unokáimmal
Pataki Antal
Dani fiam
Pataki Antal
Betti lányom
Pataki Antal
Jól kicsomagolom a most érkezett gyönyörűséges drágaságaimat.
×
Javaslom minden akvarista kereskedő kollegának, aki őszinte kiszolgálást, megbízható szállítást, korrekt ügyintézést szeretne, bátran vásároljon a Dániótól!
Fehér Tamás

Bővebben

Korrekt, megbízható üzleti partner. A konkurencia közül kiemeli a garancia, amit valóban be is tartanak.
Marton Erik Ügyvezető

Bővebben

DÁNIÓ Kft. 2024 Minden jog fenntartva!

×

Elfelejtette a jelszavát?

×

Adja meg e-mail címét és küldünk önnek egy új jelszót!


×