Rólunk mondták

Javaslom minden akvarista kereskedő kollegának, aki őszinte kiszolgálást, megbízható szállítást, korrekt ügyintézést szeretne, bátran vásároljon a Dániótól! Fehér Tamás

Bővebben...

Keresés

Pataki Antal

Úgy gondolom, hogy az akvarisztikához való kapcsolatomról már elegendőt írtam a „DÁNIÓ története” című írásban, ezért most magamról adnék közre néhány információt.

1961. november 18-án születtem Tatabányán, és az óta is itt lakom.

Ideiglenes feleségemre a most 29 éves Anti fiam emlékeztet, aki eddig már 3 unokával lepett meg, ők Krisztike, Norbika és a legkisebb Vanessza, akinek más az anyukája.

Végleges(nek gondolt) feleségemmel, Emőkével 23 éve élünk kiegyensúlyozott házasságban. Két gyermekünk van, Dani és Betti, akik még tanulnak.

Úgy 8-10 éve kezdett el érdekelni a környezetünk „belső világa”, vagyis, hogy mi az, ami körülöttünk van, mi az oka, mi a célja, hogyan működik és miért úgy.  Elkezdtem keresni az IGAZSÁG-ot és közben egyre inkább felismertem az ember által rögzített dogmákat. Ennek hatására gyorsan tágult a világképem, és ennek következményeként én magam is drasztikusan megváltoztam.

2011. októbere óta több előadást is tartottam az országban, ezek közül néhány a youtube-on is megtekinthető: www.youtube.com/watch?v=sgnW0dm7u8Q (ez első rész), www.youtube.com/watch?v=3kH5g21GX1o (ez a második rész), illetve ez egy újabb: www.szervestarsadalom.info/mag-tar/videotar/42-jovonk-a-szerves-tarsadalom . Először az egyik mesterem munkásságát adtam tovább, majd a bennem kialakult világképet én magam fogalmaztam meg, és egy ideje ezt adom tovább annak, aki kíváncsi rá.
Rendszeres írok a „Regélő” című időszakos kiadványban és az egyik alapítója vagyok a www.szervestarsadalom.info honlapnak.

Szeretek olvasni, jól gyorsuló autót vezetni, éjszaka sétálni a sötét erdőben, táncolni, kertészkedni (de mindezt nem egyszerre). Nagyon szeretek finomakat enni. 2006. óta vegetáriánus vagyok, nagyon sok nyers gyümölcsöt és zöldséget fogyasztok, csakúgy, mint a feleségem, Emőke. Amúgy különben okleveles agrármérnök  a végzettségem.


Anti fiam az unokáimmal 

Dani fiam

Betti lányom

Jól kicsomagolom
a most érkezett
gyönyörűséges drágaságaimat.
 
(Íródott: 2014. októberében)