Egyszer volt, hol nem volt, volt az a nagy tűzgömb, majd lehűlt és jöttek a dinoszauruszok… Na jó, ugorjunk egy kicsit!
Valamikor réges-régen (talán egy messzi-messzi galaxisban volt, ki tudja már!) úgy a 60-as évek vége felé, egy kisfiú (Pataki Antal volt a neve) egy balatongyöröki családi üdülésen kapott egy halat egy parti horgásztól, és kész, belebolondult a halakba!
Rövidesen megkapta az első akváriumát, ami akkor nagy szó volt, mert Tatabányán még csak néhány embernek volt ilyenje, szaküzlet pedig még nem is volt a városban. Ez a kisfiú ősszel-télen akvarizált, tenyésztgetett is, nyáron viszont megszállottan horgászott (ilyenkor az akváriumok kissé elhanyagolt állapotba kerültek, hogy úgy mondjam). Már felső tagozatban eldöntötte, hogy ő „hivatásos akvarista” lesz, ha nagy lesz. Persze, a szülei ezt nem vették komolyan, „abból nem lehet megélni” –mondták, de a kisfiút nem lehetett megingatni! A gimnázium után elvégezte az agráregyetemet, de igazából egy percig sem gondolta komolyan, hogy a mezőgazdaságban fog dolgozni, hiszen a szíve már réges-régen csillapíthatatlanul az akvarisztika felé, pontosabban, ekkor már egy saját tulajdonú díszállat-szaküzlet megnyitása felé húzta!
1986-ban, az egyetem elvégzése után azonnal meg is nyitotta Tatabányán, a Gál István lakótelepen a boltját, amit a kedvenc díszhaláról, a zebra dánióról „DÁNIÓ DÍSZÁLLAT-SZAKÜZLET”-nek nevezett el. Olyan ügyes volt, hogy nyitásra az induló árukészlet felét saját tenyésztésű halak tették ki, a másik felének az eredetét pedig már nincs értelme firtatni… Néha a saját szükségleténél többet is be tudott szerezni onnan, ahonnan a nem firtatandó részt is beszerezte, ezzel a mennyiséggel elkezdett „nagykerezni” is… ej, de ezt se firtassuk már!
Ennek a fiatalembernek volt egy testvére (Csabának hívták a másik szép szál legényt), aki 1992-ben hallott arról, hogy Szingapúrból olcsón lehet díszhalakat rendelni, és rávette Antalt, hogy vágjanak bele együtt a csírájában már meglévő díszhal-nagykereskedés felfejlesztésébe. Az első szállítmányuk mindössze 7 dobozból állt, és a speciális ismeretek hiánya miatt messze nem térült meg a befektetet pénz. Vagyis nagyot buktak. De nem olyan fából faragták őket, hogy egy ilyen kudarc elvegye a kedvüket, és különben is, a rokonságban már elígértek a meglévő 7 darabon felül további 5 db hungarocell halszállító dobozt, amely dobozok nagyon nagy szenzációnak számítottak akkoriban! Igazi magyar emberek lévén az ígéretüket be akarták tartani, és a kockázatokkal mit sem törődve, egy újabb próbát tettek! A második kísérletük már sikeresebb volt, akkor már „nullára” kijöttek a halak értékesítésével! Ez már nagy sikerélmény volt számukra! Három a magyar igazság, ugyebár, így hát rendeltek még egy szállítmányt, amin már –csodák-csodájára! – némi hasznot is elértek! No, ettől kezdve egyre ügyesebbek lettek, és ahogy az idő haladt, szépen vastagodott a pénztárcájuk is. (Régi szép idők…)
Az üzlet annyira beindult, hogy 1994. január 4-én megalapították a közös „kft”-jüket, aminek a „DÁNIÓ” nevet adták, merthogy az addigra már ismert volt a szakmában. Szépen fejlődött a cég, a szülői ház zeg-zugaiból előbb egy bérelt helyre kerültek (az egyébként egyre növekvő számú) akváriumok, majd ismét vissza a szülői házhoz: a kétállásos garázst rendezték be a bátor és ügyes fiúk telephelynek. Akkoriban a díszhal-eladásaiknak kb. a 95%-a postai csomagokban jutott el a türelmetlen és a különleges díszhalakra nagyon kiéhezett szaküzletetekbe, amely szállítási mód nagyon költségkímélő volt számukra. (Régi szép idők…) De a fejlődés úgy hozta –ami jelentős részt a posta szolgáltatási színvonalának erőteljes csökkenésében nyilvánult meg–, hogy el kellett kezdeniük előbb egy, majd később két autóval a kiszállítást. Na, ez már egyáltalán nem nevezhető költségkímélőnek. (Innentől kezdve a folyamatos növekedésük azt is eredményezte, hogy ha a bukszájuk elkopott, a pótlására elegendőnek bizonyult egy vékonyabb is…)
Időközben a fiatalabb testvér a horgászcikkek értékesítése felé fordult, emiatt már csak keveset tudott a közös cégükben dolgozni. Ez hamarosan azzal járt, hogy békésen szétváltak az útjaik, a DÁNIÓ-ban Csaba tulajdonrészét Antal felesége, Emőke vette át.
A nagykereskedés meghatározóvá vált a DÁNIÓ működésében és a bevételében, ezért Antal 2002. tavaszán bezárta az 1986. óta működő kiskereskedését. Ez az év a gyökeres változás éve volt, mert –szintén tavasszal–a garázsból átalakított telephely teteje gyakorlatilag beszakadt a sok párától. Szegény Antal! Fogta is a fejét, hogy „Jaj, jaj, most mi lesz?” De a tündérek ismét a segítségére jöttek: Emőke –nem messze a romos telephelytől– talált egy nem túl korszerű, viszont jó nagy és éppen kiadó üres helyiséget! A változásoktól akkor még igencsak félő Antal összeszedte minden bátorságát, erőt vett a félelmein, és kibérelte a jelentős költséggel járó új helyiséget. Bátorságát a Mindenség azzal jutalmazta, hogy a kiskereskedés kiárusításából pontosan annyi pénz folyt be, hogy be tudta rendezni az új telephelyet!
Ezen az új telephelyen csak nagykereskedésként működtek. A tatabányai akvaristák fejéből azonban nem törlődött ki a DÁNIÓ DÍSZÁLLAT-SZAKÜZLET létezésének 16 éve, vágytak olyan halakra is, amit a város akkori kiskereskedései valamilyen oknál fogva nem mertek tartani. Ugyanakkor a tatabányai kereskedések meg nem vásároltak a helyben lévő DÁNIÓ nagykereskedéstől… Részben emiatt, de döntő részben mégis az akkor kibontakozó gazdasági válság forgalomcsökkentő hatása által kikényszerítve, 2008-ban Emőke és Antal úgy döntött, hogy megnyitnak kiskereskedésként a helyi akvaristák felé is. Innentől a DÁNIÓ két lábon áll, az alap a nagykereskedelmi tevékenység, de annak az árukészletén az akvaristák számára rendelkezésre áll a DÁNIÓ DÍSZHAL DISZKONT, ugyanazon a helyen, de más nyitvatartási idővel. Ennek Emőke a vezetője.
Az eltelt évek alatt a díszhalak forgalmazása mellett fokozatosan újabb, az akvarisztikához szükséges cikkek is a kínálatba kerültek. Jelenleg kilenc ügyes magyar ember dolgozik a DÁNIÓ-ban. (Róluk itt olvashat.)
Jelenleg itt tart a történet, az Önök segítségével tudjuk tovább írni…
(Epilógus: az a bizonyos első hal, amit a kisfiú a Balaton partján kapott egy ismeretlen horgásztól, egy „paptetű” volt. Milyen szerencse, hogy a kisfiúból ennek ellenére sem pap sem tetű nem lett…)