Sziámi harcoshal (Betta splendens)A sziámi harcoshal, köznapi nevén említve a betta vadállományai bizony szintén megsínylették az elmúlt éveket. A faj a természetben közel áll a veszélyeztetetté váláshoz, ugyanis jelenleg sérülékeny, de állományai további csökkenő tendenciát mutatnak. Az első számú fenyegető tényezőt esetében viszont nem az akvarisztika jelenti, tudniillik, harcoshalból az esetek döntő többségében már mesterséges szelekcióval kitenyésztett variánsokat, illetve ezek akváriumi szaporulatait tartjuk, a vad formák meglehetősen ritkák az akváriumokban. A betták esetében a természetkárosítás a legfőbb veszélyeztető tényező. Irtják az esőerdőket, megművelik a vadon megmaradt nedves, lápos, vizenyős területeket. Állattenyésztési vagy éppen településépítési területekké válik szép lassan a harcoshalak őshazája. Ugyan a rizsföldeken még megtalálható, viszont a műtrágyázás, vegyszerhasználat (vagy épp az ipari tevékenységből egyéb – harcoshalak által lakott – vizekbe kijutó káros kemikáliák) nem tesz jót populációinak. Ezek a problémák leginkább Thaiföldön számottevőek. A másik fenyegető tényezőben viszont sajnos az akvaristáknak is szerepe van. A közkedvelt akváriumi formák egyfajta genetikai eróziót okoznak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy túltenyésztett, beltenyésztett vagy vadonbéli életre kevésbé alkalmas példányok megszökhetnek díszhalfarmokról. Amelyiküknek sikerül életben maradnia és szaporodnia, ott az utódok bizonyos hányada valamilyen – esztétikailag előnyben részesített, a vadonbéli túlélés szempontjából káros – mutációval, változással rendelkezik. Ilyen lehet a megnövekedett úszóméret, a feltűnő színek. Ezek meggátolják a halak gyors mozgását, rejtőzködését, így a ragadozók potenciális táplálékává válnak. Persze ez a kijutó egyedeket közvetlenül is fenyegeti, azonban egyes esetekben ezek elszaporodva – s a vad formát kiszorítva – még jobban rásegítenek a természetkárosító tevékenységek populációcsökkentő hatására.
Boeseman – szivárványhal (Melanotaenia boesemani)A kalászhalaink egyik legszínpompásabb faja, leírására 1980-ban került sor, nem sokkal azután, hogy Heiko Bleher felfedezte. 1996-ban már felmérte az IUCN a faj vadállományait, és arra a szörnyű következtetésre jutott, hogy veszélyeztetett, immáron közel 20 éve. Vadállománya az új-guineiai Ayamaru-tavakra koncentrálódik, mindösszesen 3 tóban fordul elő, melyek közül a legnagyobb is csak 7 km hosszú és 2 km széles. Egyes felmérések szerint erősödő vízszint-ingadozás és hasonló vízügyi problémák jelentkeztek a tavon, de valószínűleg nem ez felelős az egyik legcsodálatosabb díszhalunk drasztikus megritkulásáért. Évente több, mint egymillió példányát fogják be akvarisztikai célokra, ami óriási mértékben megterheli vadállományait. Ha nem akarjuk, hogy záros határidőn belül csak féltve őrzött kincs legyen egy-két állatkert fajfenntartó tenyészetében, akkor lehetőleg az akváriumban tenyésztett példányokat keressük, és ne vásároljunk vadon befogott egyedeket. Nem éri meg!
(A sorozatot rövidesen folytatjuk!)
A pontos fajvédelmi státuszok, számadatok az IUCN Vörös Listájának alapján kerülnek említésre: www.iucnredlist.org