Néhány díszhal vadon élő állományának helyzete 11.
A "DÁNIÓ" kérésére Liziczai Márk összeállított egy listát azokról a közismert díszhalakról, amelyeknek az állománya az eredeti élőhelyükön jelentősen lecsökkent. Az írást több részletben tesszük közzé, és a megjelentetésével az is a célunk, hogy bizonyos szempontok megváltozzanak a hazai akvarisztikában.
Vitorlás cápaharcsa (Pangasius sanitwongsei)
Abszolút nem akváriumi hal, ennek ellenére még mindig sokan tartják! Kifejlett korában akár 250 cm hosszú is lehet, és ehhez 300 kg-os testtömeg társul.
Nála rokonságából már csak a Pangasianodon gigas nagyobb, mely a 300 cm-t és 350 kg-t is meghaladhatja. Az édesvízi halak közül méreteikkel legfeljebb a vizák, arapaimák vetekedhetnek, a legnagyobb halak egyike.
Eszébe jutna bárkinek is egy vizát tartani szobaakváriumban, vagy egy 300 kg-s kifejlett cápaharcsát hazavinni? Biztosan nem, éppen ezért fiatal korában sem tanácsos e hallal ugyanezt megtenni. Szintén egy vándorló életmódú faj hihetetlen mozgásigénnyel, amit nagyjából kisebb cápák számára épített állatkerti akváriumokban lehetne kielégíteni.
Sajnálatos módon nemcsak az egyik legnagyobb hal, hanem a legritkábbak közül való is. Hosszú évek óta kihalás közeli a faj (ez a legsúlyosabb olyan természetvédelmi státusz, ami még szabadon élő állatfajnál alkalmazható), és tovább csökkennek populációi, alig fordulnak már elő a természetben.
Sajnos a környezetkárosítás és halászat rettenetesen meggyérítette állományait. A gátépítések és a folyókon való munkavégzés, iszapkotrás, és egyéb mesterséges beavatkozások is visszavetették maroknyi populációit, a legnagyobb kárt azonban a túlhalászat okozta és okozza.
Fogyasztási cikként is számottevő, de sajnos nem haladhatunk el figyelem nélkül az akvarisztikai vonatkozások mellett sem. Sajnos nagyon rossz döntés a fajt akváriumban tartani, ugyanis nem érheti el kifejlett méretének töredékét sem, szenved és elpusztul, éppen ezért tartása értelmetlen is. Ezt nagyon sokan figyelmen kívül hagyják és továbbra is nagy kedvvel vásárolják – a gyakran használt, hangzatos pörölycápaharcsa név alatt.
Az IUCN adatai szerint nem tenyésztik fogságban a halakat, tehát az akváriumi példányok is a vadonból befogott halak közül kerülnek ki! Ez elképzelhetetlenül nagy természetkárosítás egy közvetlenül a kihalás küszöbén álló fajnál.
Szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét, hogy lehetőleg kerüljék e hal akváriumi tartását, legyünk példamutatóak és igyekezzünk ezzel is hozzájárulni e faj megmentéséhez, mielőtt ezen óriások végleg eltűnnek a Föld színéről!
A pontos fajvédelmi státuszok, számadatok az IUCN Vörös Listájának alapján kerülnek említésre: www.iucnredlist.org
Olvasta már?
A narancsúszójú páncélosharcsa
Ma már könnyen beszerezhető ez Corydoras-faj is a hazai szaküzletekben.A kazuárfejű sügér
Egy afrikai, de kevésbé ismert sügért mutatunk be.Miért hiánycikk az amanó garnéla?
Jó ideje nem lehet beszerezni a közkedvelt amanó garnélát, de vajon miért?
Javaslom minden akvarista kereskedő kollegának, aki őszinte kiszolgálást, megbízható szállítást, korrekt ügyintézést szeretne, bátran vásároljon a Dániótól!
Fehér Tamás
Fehér Tamás
Korrekt, megbízható üzleti partner. A konkurencia közül kiemeli a garancia, amit valóban be is tartanak.
Marton Erik Ügyvezető
Marton Erik Ügyvezető
DÁNIÓ Kft. 2024 Minden jog fenntartva!