Nagytestű algaevők (1. rész)
Plekó
Az algaevő harcsák évtizedek óta közismert és közkedvelt halak az akvarisztikában. Sokszor – nem túl pontosan – valamennyi Loricariidae-fajt ide értik, holott jelentős részük egyáltalán nem jeleskedik az algaevésben: sőt, inkább hús- vagy mindenevők, nem egyszer dögevők. Az akvarisztikában igazán gyakori néhány fajuk lett csupán, s közülük egyesek igazán termetes kifejlett kori méretet öltenek. A következő néhány cikkben velük ismerkedhetünk meg. Kezdjük is mindjárt az egyik legismertebbikkel, a plekóval!
A hétköznapokban csak plekónak becézett faj nem más, mint a Pterygoplichthys pardalis, avagy párducmintás vértesharcsa. Ha viszont felcsapjuk a régebbi szakirodalmakat, a Hypostomus plecostomus tudományos nevet találjuk e hal mellett, mely egy sajnálatos tévedés, ami évtizedekig begyűrűzött az akvarisztikába. A plekó becenév is egyébiránt e tudományos névből eredeztethető.
Igazi H. plecostomusok csak elvétve bukkannak fel a kereskedelemben, jellemzően vadonfogott, Dél-Amerikából importált állatok. Kifejletten maximum 30 cm-re nőnek meg, vagy kisebbek maradnak. Szürkés vagy halványbarnás alapszínűek, viszonylag magas hátúszóval és kecses, líra alakú farkúszóval. Aránylag karcsú termetűek, és sötét pöttyök díszítik testüket. A Hypostomus fajok jó része csak nehezen megkülönböztethető. A faj az Orinoco vízrendszeréből származik.
Ezzel szemben a Pterygoplichthys pardalisok, avagy a közismert plekók az Amazonasban elterjedt halak. Könnyedén elérik a 35 cm-t, de jelentettek már közel 50 cm-es példányt is, jóval robosztusabb halak, mint félreazonosított távolabbi rokonai. Farkuk kevésbé líra-alakú, és hátúszójuk a nemre olyannyira jellemző széles, vitorla alakú. A plekó könnyen felismerhető arról, hogy feje inkább foltos, míg oldala függőleges vagy ferde irányultságban csíkos. A szürke különböző árnyalatai dominálnak rajta. Ha alaposan megnézzük a két említett fajt, gyakorlatilag összetéveszthetetlenek.
Van azonban egy nagyon hasonló faj, a Pterygoplichthys disjunctivus, hasonlóságuk pedig nem véletlen, hiszen közel rokonok. Első ránézésre nehéz megkülönböztetni őket: biztos támpontot a hasoldal vizsgálata ad. A P. disjunctivus labirintusszerűen, szabálytalanul csíkozott hasú, míg a P. pardalis hasán sötét pöttyök vannak.
Mit is érdemes tudnunk a plekó helyes tartásáról? Több tévhit is kering velük kapcsolatban a köztudatban… Egyrészt, egyáltalán nem jó algaevők. Algaproblémák esetén felesleges őket választani, bár valamennyi algát természetesen fogyasztanak, a legtöbb alga ellen nem hatékonyak. Annál inkább mindenevők: hamar rászoknak a haltápra, pillanatok alatt eltüntetik a tetemeket és a faágakat, dekorációs elemeket is rágcsálják. Ez egyébként az egészségükhöz is fontos: faevés nélkül ugyanis megbetegednének, tehát mindenképp helyezzünk akváriumukba némi uszadékot. A harcsatabletták is fontosak: természetesen nem elég számukra a többi hal által meghagyott maradék. Kiegészítés gyanánt forrázott zöldséget is kaphatnak.
A másik gyakori hiba, hogy kicsi akváriumokba kerülnek. Sokan sajnos akár 50-60 literes akváriumokba is megvásárolják őket, de a 100 literes akvárium is alkalmatlan tartására. 300-400 liter alatti medence esetében fel se merüljön a plekó tartásának gondolata bennünk, de igazán jól csak 500 liter fölött érzik magukat. Idősödve territoriálisak lehetnek, így még ekkora akváriumba sem érdemes túl sok példányát elhelyezni, egyedül is jól érzik magukat. A növényeket kitúrhatják és szívesen rendezkednek akváriumukban.
A plekókat nagy mennyiségben tenyésztik hormonkezeléssel, például a Távol-Keleten, ezért áruk olcsó. Az viszont ne csapjon be minket, hogy jóformán bármely állatkereskedésben beszerezhetőek: a legtöbb szobai akvárium alkalmatlan tartásukra. Válasszunk helyettük ancit, boszorkányharcsát, Otocinclust, vagy valamilyen kisebb termetű L-es harcsát (pl.: Hypancistrus sp.). A plekó kivadulva az USA déli vidékein és Ázsiában több helyen is inváziós faj, komoly ökológiai károkat okozva.
(A cikket Liziczai Márk írta a "DÁNIÓ" felkérésére)
