Nagytestű algaevők (2. rész)
Gibbicepsz
A Pterygoplichthys nembe tartozó nagytestű algázókról szóló cikksorozat előző részében a plekóról volt szó, mely sajnos tartási igényeihez képest jóval elterjedtebb az akvarisztikában, mint indokolt lenne. A második fejezet a szintén közismert gibbicepszről szól, mely a plekóhoz hasonlóan túlzott szerepet kap akváriumainkban.
A gibbicepsz becenév szintén a tudományos névből eredeztethető: Pterygoplichthys gibbiceps. Teljes magyar neve vitorlás óriás algaevőharcsa: e névben a vitorlás és az óriás indokolt, az algaevőharcsa valamelyest kevésbé. A gibbicepsz ugyanis szintén amolyan „díszalgázó”: a "dísz" értéke ugyanis sokkal nagyobb, mint algaevő tulajdonságáé. Ugyan biofilmfogyasztó, tehát bizonyos bevonatos algákat bizonyos mértékig fogyaszt ugyan (főleg fiatalon), de akárcsak a plekó, úgy ő is hamar rászokik a haltápokra. A természetben is inkább mindenevő-dögevő szerepet tölt be, a folyó aljzatára süllyedő tetemek eltakarításában nagy szerepet vállal, de a vízbe hulló növényekből és az uszadékfákból is táplálkozik. Ezt etetése során figyelembe kell vennünk: kapjon állati eredetű táplálékot (pl. fagyasztott tápok) és forrázott zöldséget egyaránt, de fontos, hogy uszadékfák is kerüljenek medencéjébe. Ha nem rágcsálhat fát, akkor emésztőszervrendszeri betegségek léphetnek fel nála.
A vitorlás név nem véletlen, hiszen a genusnál jól megszokott módon hatalmas, egyébiránt nagyon dekoratív hátúszóval rendelkezik. Óriás méretéhez sem fűződhet kétség, hiszen az egyik legtermetesebb L-es harcsa: mérete könnyedén elérheti az 50 cm-t! Éppen ezért a szobai akváriumok döntő többsége alkalmatlan tartására. Szintén egy gyakori harcsáról van szó, mely a legtöbb állatkereskedés kínálatában fellelhető, s nagyon gyakran kerül 50-100 literes medencékbe is akár… Holott esetében is a legkisebb minimum a 300-350 liter, de egy kifejlett állatnak igazándiból 500 liter fölötti medence dukál, melyben már jól érezheti magát. Éppen ezért jelenléte az akvarisztikában túlreprezentált, amit csak megerősít dekoratív külleme.
Megjelenése szinte összetéveszthetetlen, fiatalon inkább egy világosabb alapon sötét foltokkal tarkított minta jellemzi, s ahogy öregszik a foltok egyre nőnek, s inkább közöttük labirintózusan tekergő sárgásbarna rajzolat marad az alapszínből. A faj beazonosítása így általában nem okoz gondot, bár néhány szakirodalom téves nevet vezetett be esetében: találkozhatunk ugyanis a Ptergyoplichthys multiradiatus elnevezéssel is nála egyes nyomtatott és webes írásokban. A valódi P. multiradiatus nálunk ritkaságszámba megy, egy kisebb termetű, karcsú vértesharcsa, jóval sárgásabb alapszínnel. Farkúszója még inkább líra alakú, és hátúszója is kevésbé vitorlás. Mintázata inkább plekószerű: a feje apró pöttyökkel sűrűn tarkított, oldalán nagyobb foltok (melyek helyenként már-már kisebb sávokat alkothatnak) díszelegnek.
Az Amazonas és az Orinoco vízrendszerében is elterjedt. Aránylag olcsónak számít az L-es harcsák piacán, ami köszönhető annak is, hogy nagy mennyiségben tenyésztik hormonkezeléssel, többek között a Távol-Keleten is. Akváriumi tenyésztésük hormonkezelés nélkül egyébként nem megoldott, a természetben folyók partfalaiba vájnak termetes járatokat, s az ilyen környezet hiányában akváriumokban nem raknak ikrát.
S ahogy azt a plekó esetében, úgy a gibbicepsznél is tanácsolom: hacsak nincs sok száz literes akváriumunk, keressünk kisebb termetű alternatívát a gibbicepsz helyett, így például Ancistrust, Lorikáriát, szívóharcsát (Otocinclus sp.) vagy nem túl termetes L-es harcsákat (pl.: Hypancistrus sp., Peckoltia sp.).
(A cikket Liziczai Márk írta a "DÁNIÓ" felkérésére)
