Feketeúszójú szivárványhal
Melanotaenia nigrans
A feketeúszójú szivárványhal az elmúlt években nagyon ritkán fordult elő hazánkban, holott korábban valamivel ismertebb volt – bár kimondottan gyakori sosem. Nevét az úszóit szegélyező fekete csíkról kapta, az ivarérett hímek oldala egészen kékesen is csilloghat. Egyébként szürkés színezetű, kiváltképp fiatalon. Mint a kalászhalak döntő többsége, a Melanotaenia nigrans is csak viszonylag későn színesedik ki!
Ez a faj a típusfaja a Melanotaeniidae családnak, a Melanotaenia nemnek – ami azt jelenti, hogy ezt a taxont írták le elsőként körükből, egyébiránt már 1843-ban. Európába először az 1970-es években jutott el. Kifejletten viszonylag nagytermetű, 10, egyesek szerint akár 12 cm-re is megnőhet, de valójában a 7-8 cm-nél nagyobb példányok már ritkák. Mint más szivárványhalakat, úgy a feketeúszójú szivárványhalat is csapatban kell tartani, rajhalak, legalább 6 példányt szerezzünk be belőlük! Lelőhelyén gyakran vegyülnek más szivárványhal-fajok csapatai közé (pl.: Melanotaenia trifasciata, M. australis), így kiválóan alkalmasak egy több, különböző szivárványhalat felsorakoztató akvárium egyik lakójának. Emellett egy általános, társas akváriumnak is érdekes kiegészítője.
A faj kizárólag Észak-Ausztráliában fordul elő (illetve a partközeli szigeteken). Itt jobbára lassan folyó, de tiszta vizű patakok, akár növényekkel benőtt mocsarak lakója. Ezekben a biotópokban az aljzat jellemzően homokos, a víz kristálytiszta. A kémhatásra nem kényesek: 5,5-8 pH megfelel tartásukra, a keménység tekintetében a középkemény víz szintén alkalmas, éppen ezért csapvízben is gondozható. Ellentétben sok egészen keményvizes szivárványhallal, ez a faj nem kedveli a túl kemény vizet. Akár még fűtetlen szobai medencében is tartható, de jól bírja a meleget is. Hosszú távon a 23-26 C közötti hőmérséklet ajánlható, de rövidtávon a kb. 20 – 30 C-t is tűri. Etessük őket lehetőleg élő és fagyasztott eleségekkel, hogy minél szebbek legyenek, de a száraz tápokat is mohón fogyasztják. Utóbbiak közül a jó minőségű, lemezes tápokat válasszuk. A vadonban elsősorban vízre hulló, illetőleg vízi rovarokkal táplálkozik, de algát is fogyaszt. Brakkvízben is megtalálták már!
Az ivarok könnyen megállapíthatóak kifejlett halaknál, hiszen a hímek jóval színesebbek, mint a nőstények. Ún. tartós ikrázó halak, ami azt jelenti, hogy akár heteken át, naponta néhány termékeny ikrát lerakva folyik az ívás. Utódaikat elfogyasztják, így az ikrákat mindenképpen külön kell választanunk a szülőktől, ha eredményesen szaporítani szeretnénk őket. A tenyészakváriumba tegyünk finom levelű ikráztató növényt, perlonvattát, amit néhány naponta cseréljünk. Mivel csak későn színesednek, és nem túl gyors növekedésűek, a kishalak neveléséhez tágas helyre van szükségünk.
Jó szívvel ajánlom ezt az érdekes, napjainkban nem túl gyakran hozzáférhető szivárványhalat a kalászhalak szerelmeseinek, vagy bárkinek, aki szeretné feldobni akváriumának lakóközösségét egy nem mindennapi díszhallal.
(A cikket Liziczai Márk írta a "DÁNIÓ" felkérésére)
