Elindult a honlapunk!
Olvasta már?
A farkos kétéltűek kereskedelmét, tartását és tenyésztését szabályozó kormányrendelet
Az alábbi rövid cikk tájékoztatásként, magyarázat gyanánt készült a 2017 során kiadott, többek között egyes farkos kétéltű taxonok kereskedelmét, tartását és tenyésztését is szabályozó kormányrendelethez (199/2017. (VII.10.) ).Néhány díszhal vadon élő állományának helyzete 2.
A "DÁNIÓ" kérésére Liziczai Márk összeállított egy listát azokról a közismert díszhalakról, amelyeknek az állománya az eredeti élőhelyükön jelentősen lecsökkent. Az írást több részletben tesszük közzé, és a megjelentetésével az is a célunk, hogy bizonyos szempontok megváltozzanak a hazai akvarisztikában.Fajismertető az Európai Unió 2016-os inváziós fajokról szóló rendeletéhez
Az Európai Unió 2016 januárjától érvényben lévő rendelete jónéhány olyan faj tartását, tenyésztését és kereskedelmét tiltotta be, melyek az akvaristák előtt nem voltak ismeretlenek, mi több, némelyiket nagy számban gondoztuk is.
Javaslom minden akvarista kereskedő kollegának, aki őszinte kiszolgálást, megbízható szállítást, korrekt ügyintézést szeretne, bátran vásároljon a Dániótól!
Fehér Tamás
Fehér Tamás
Korrekt, megbízható üzleti partner. A konkurencia közül kiemeli a garancia, amit valóban be is tartanak.
Marton Erik Ügyvezető
Marton Erik Ügyvezető
DÁNIÓ Kft. 2026 Minden jog fenntartva!