Egy ritka afrikai díszmárnát importáltunk!
A mai tajvani szállítmányunkkal érkezett ez az alig ismert, békés, mutatós díszmárna, az angolai sávos márna (Barbus barilioides).
Még tizenéves koromból származik egy nagyon meghatározó emlékem ehhez a halacskához. A '70-es évek vége felé az egyik tatabányai szaküzletben (akkoriban kettő volt, ez a dózsakerti üzletben történt) valami csoda folytán egyszerre több, addig soha nem látott díszhal "jelent meg": baltahasú lazac, nagypikkelyű díszmárna, nílusi szájköltő hal, ezekre emlékszem, és ezeket könyvekből már akkor is ismertem.
Nagy izgalmat keltett bennem, amikor megláttam az egyik akváriumban egy kis csapat, általam addig még képen sem látott új díszmárnát! Nagyon kecses mozgásúak voltak, a hímeken erőteljesen vöröses alapon helyezkedtek el a függőleges fekete sávok.
Rendszeres olvasója voltam a "Búvár" folyóiratnak, amiben akkor minden hónapban megjelent egy akvarisztikai témájú cikk. Ezt a leggyakrabban a főszerkesztő, dr. Lányi György írta. Eldöntöttem, hogy eljuttatok hozzá néhányat ebből a kis halacskából.
Felvettem vele a kapcsolatot, és ahogy elképzeltem, ő is "beindult" az ismeretlennek tűnő halacska hallatán. Megbeszéltem vele, hogy utánvéttel postára adok neki 5 példányt. A "Horn-Zsilinszky"-féle "Akvarisztika" akkori kiadásában az "Albert" díszállat-szaküzlet (1055. Budapest V:, Szent István körút 5....de már ne keressétek, ez az emeletes szaküzlet már jó pár éve megszűnt!) hirdette, hogy nyári időszakban vidékre is szállít postán, utánvéttel, garanciával. Ez adta az ötletet, hogy egy kartondobozban postán küldjem én is ezeket a halakat Lányi Gyuri bácsinak.
Így is történt, a halak szerencsésen megérkeztek a címzetthez, aki rövid idő után levélben értesített, hogy szerinte ezek a halak Barbus barilioidesek, és úgy véli, hogy ezek a különlegességek, amiket a szaküzletben láttam, valahogy Jugoszláviából kerülhettek be (sejtettem, hogy "becsempésződtek" valahogy).
Magamnak is vásároltam a halakból, és tenyészteni is akartam őket, de nem sikerült. Kb. 15 éve egyszer Németországból is importáltunk 200 db-ot, de ezeken az eseteken kívül nincs arról tudomásom, hogy máskor is előfordultak volna ezek a ritka díszmárnák Magyarországon.
Egyébként megjegyzem, hogy már akkor, a '70-es évek végén, tizenévesen eldöntöttem, hogy ha felnövök, akkor "hivatásos akvarista" leszek, és majd postán fogom eljuttatni a halakat az ország minden részébe a díszállat-szaküzletekhez...
Pataki Antal
(Tatabánya, 2015. május 27.)
Olvasta már?
Az almacsigák forgalmazásáról
Az almacsigák tartását, tenyésztését és belföldi kereskedelmét nem tiltja jogszabály.Türkizcsíkú törpe razbóra érkezett!
Jelentős készletünk van ebből a különleges "nano-halból"!Néhány fajt tilos behozni az Unióba, természetvédelmi okokból!
Új uniós jogszabály tiltja meg néhány növény- és állatfaj importját 2016. január 2-től!
Javaslom minden akvarista kereskedő kollegának, aki őszinte kiszolgálást, megbízható szállítást, korrekt ügyintézést szeretne, bátran vásároljon a Dániótól!
Fehér Tamás
Fehér Tamás
Korrekt, megbízható üzleti partner. A konkurencia közül kiemeli a garancia, amit valóban be is tartanak.
Marton Erik Ügyvezető
Marton Erik Ügyvezető
DÁNIÓ Kft. 2024 Minden jog fenntartva!