A narancsúszójú páncélosharcsa
A páncélosharcsák mindig is közkedvelt díszhalnak számítottak a hazai akvarisztikában. Amellett, hogy megjelenésük sokakat rabul ejt, még hasznos akváriumlakók is, hiszen a talajra hulló eleséget általában szívesen elfogyasztják. Ez azonban senkit ne tévesszen meg – közel sem elegendő számukra, ha maradékon tengődnek! Mivel érzékeny bajuszszálakkal rendelkeznek, melyek kifinomult érzékszervek, ezek megóvására nagy hangsúlyt kell fektetni: alapvetés a páncélosharcsák tartásakor, hogy a talajt nagyon finom homok alkossa, mely nem sérti meg ezeket a bajuszszálakat.
A páncélosharcsák fajszáma jelenleg a kétszázat közelíti, így igazán széles a tárháza, hogy mindenki megtalálja a kedvére való fajt. Most egy nagyon dekoratív, idehaza is könnyedén beszerezhető Corydoras-szal ismerkedünk meg, mely kiváló társhala lehet a lenyűgöző diszkoszhalaknak. A narancsúszójú páncélosharcsa, vagy más néven Sterba páncélosharcsája (Corydoras sterbai) Bolívia és Brazília vizeiből származik, folyók és kisebb patakok lakói. Az idehaza is beszerezhető példányok szinte kivétel nélkül tenyésztettek, ennélfogva könnyebben alkalmazkodnak az akváriumi körülményekhez.
Könnyedén elérhetik a 6,5 centiméteres hosszt is, csoportos állatok. Gondozzunk legalább 6 vagy 8 példányt belőlük, ehhez egy minimum 80-85 literes akváriumot érdemes beüzemelni. Bár az átlagos 24-26 °C-os hőmérsékleten is gond nélkül tarthatóak hosszú távon, kedvelik a melegebb vizet, ezért is kiváló társhalak a diszkoszhalak mellé. A legjobb számukra, ha savanyú és lágy közegbe kerülnek (mely szintén egybevág a diszkoszhal igényeivel), de tartani csapvízben is lehetséges őket. Tenyésztésükhöz az ideális körülmények azonban elengedhetetlenek.
Jellemzően a talajról összegyűjthető száraz eledeleket is elfogadják, de a páncélosharcsák igazi kedvence, legtökéletesebb eledele az élő tubifex. Ha alkalmunk adódik beszerezni a csővájó férgeket, ne habozzunk megkínálni harcsáinkat belőlük. Emellett artémiát, szúnyoglárvát, grindált is szívesen magukhoz vesznek. Békés halak, kisebb pontylazacokkal is gond nélkül társíthatóak. Mint rokonai, ez a faj is béllégző – ha nem elég az oldott oxigén a vízben, felúszik a felszínre, és a légköri levegőből nyel, amiből az oxigén a bélfalon keresztül bediffundál a szövetek közé. Magyar nevét narancssárga színű úszóiról kapta, melyek fekete, rácsminta-szerű díszítése mellett kontrasztos megjelenést biztosítanak számára.
Tenyésztésük nem különösebben nehezebb más páncélosharcsákhoz képest. Az ívató akváriumba finom homokot tegyünk, és finom levelű növényeket, pl. jávai mohát. Egy nőstényre 2-3 hímet is számoljunk! Szükséges a jó minőségű táplálás, leginkább élő tubifexel. A hideg vizes vízcserék beindíthatják az ikrázási kedvet, a részleges vízcserék során jópár fokkal hidegebb vizet töltsünk az akváriumba. Ikráikat növényekre, tereptárgyakra, üvegfelületre rakják. A kikelt kishalakat banánféreggel, frissen kelt artémiával indíthatjuk (vigyázzunk, az artémia peteburka ne kerüljön be az akváriumba, mert azt elfogyasztva elpusztulhatnak), később vágott tubifexen jó tempóban nevelhetőek. Albínó színváltozatuk is ismert!
(A cikket Liziczai Márk írta, a "DÁNIÓ" felkérésére.)